Tisztelt Szülők!

Értesítem a tisztelt szülőket, hogy a koronavírusból eredő iskolabezárással kapcsolatban az alábbi teendőik vannak:

1. A gyermekétkeztetésért a mernyei önkormányzat felel. Ennek megfelelően Jáger Róbert polgármester úr már szombaton megkezdte a felkészülést. Egyszeri étkezést továbbra is biztosítunk azon gyermekek számára, akiknek szülei ezt igénylik.
Igényeiket Mernye, Polány Ecseny, Felsőmocsolád, Somogygeszti és Mernyeszentmiklós tekintetében március 16-án 10.00 óráig jelenthetik be az alábbi telefonszámokon.
82/557-022; 30/932-8512; 30/932-8529.
A Somodorban, Szentgáloskéren és Somogyaszalóban lakó tanulók szüleinek ugyanezen határidőig (ha az illetékes másképpen nem rendelkezik) a polgármesterek felé kell jelezni.
Az igényhez egyszeri bejelentés elegendő.
Az ellátást a járványhelyzetnek megfelelő módon kiszállítással oldják meg. Az ételt egyszer használatos csomagolásban kapják a gyerekek.

2. Sok tanuló felszerelése az iskolában maradt. Kérem a szülőket, hogy március 16-án reggel 8 órától 14 óráig terjedő időszakban vigyék haza a taneszközöket, mert nélkülük az otthoni tanulást nem tudjuk megoldani. Aki ezt nem tudja megtenni, kérem, jelezze az iskola telefonszámán. 30/349-6351

3. Jelen pillanatban az oktatást a KRÉTA rendszeren keresztül tudjuk elképzelni leginkább. Amelyik tanulónak és szülőnek a hozzáférési kódja nincs meg, kérjük telefonon, vagy elektronikus formában jelezze. Arról is kérünk tájékoztatást, ha valakinek nincs internet elérése.

4. Az oktatással és egyéb iskolával kapcsolatos kérdésekben tájékoztatást továbbra is a facebook oldalunkon, a honlapunkon és a KRÉTA rendszeren keresztül teszünk közzé.

Kérem a szülők és a lakosság összefogását hogy ebben a rendkívüli helyzetben mi, pedagógusok és az összes közfeladatot ellátó személy a gyermekek és az egész érintett közösség érdekében megfelelő módon el tudjuk látni a feladatunkat!

Mernye, 2020. március 15.

Kishonti Marianna
tagintézmény-vezető

Borítókép forrása: Shutterstock